Szentmártoni Zsolt

telefon: 06 20 444 2217
e-mail: szezso@gmail.com
doboktatás: Bp. I. ker. Márvány u. 17. hétfőtől péntekig

1968-ban születtem, Budapesten. Dobolni 15 évesen kezdtem. Első zenekarom eredményeit lepje a feledés jótékony homálya. Mentségünkre legyen mondva, egy dobgitárral és egy puff- székkel nem lehet csodákat művelni. :-D “Második” zenekarom a hangzatos Dogs Blues Band nevet viselte. Kölcsöndobot ütöttem (játékról nemigen lehetett szó). Látványos eredményeket nemigen értünk el, de arra jó volt, hogy beleszeressek a zenébe. Ekkor már elmentem dobot tanulni, Bíró Rudolf volt az első tanárom. Egymást követték a zenekarok, és én azon vettem észre magam, hogy egyre többet foglalkozom a zenéléssel, és egyre kevesebbet minden mással (nem biztos, hogy követendő példa!). Beiratkoztam a Vasutas Zeneiskolába, ahol Kiss József volt a tanárom. Innen átigazoltam az OSZK -ba, és itt szereztem meg az A kategóriás “előadóművészi” engedélyemet. Mellékhangszer az ének volt, teljesen új perspektívákat nyitottam a hangképzés terén.
SAMSUNGAztán jött az első komoly zenekar, a Frottír Hamburger Group. Itt először mint ütős, majd mint dobos tevékenykedtem. Halálosan komolyan vettük, minden nap napi 4-5 óra próba, hétvégén pedig egész nap. Szép időszak volt, rengeteget tanultam belőle. Aztán kiszálltam a zenekarból, mert úgy éreztem, hogy túl kevés idő jut a gyakorlásra (nem biztos, hogy követendő példa!). Ekkor már Szanyi Jánosnál is tanultam. Janó elképesztő mennyiségű külföldi anyaggal rendelkezett, és én elbűvölten vetettem bele magam ebbe a “Kánaánba”. Minden nap jártam dobórára, dobórán kívül pedig mások dobóráit néztem. Igazi hőskorszak volt. Itt ismerkedtem meg Korompay Zsolttal, és még sok más leendő dobossal is. És hát sokan jártak oda híres dobosok is. Papp Tamás, Barille Pasquale, Kiss Ferenc, Donászy Tibor, stb… Az ember csak kapkodta a fejét a rengeteg információtól. Ugye nem kell mondanom, milyen hatással volt ez akkor rám? Éjjel nappal a dob vonzásában éltem! Aztán a lelkesedésem egyre inkább átcsapott komoly munkába. Minden szabadidőmben gyakoroltam.
SAMSUNGÉs akkor eljött az idő, hogy a Janó úgy döntött, abbahagyja a tanítást. Megbeszéltük, és én átvettem tőle az oktatást. Ő csak a kiemelt tanítványokkal foglalkozott tovább. Egy teljesen új világba csöppentem. Meg kellett tanulnom átadni azt, amit tudok. Rengeteg új ember, és mind másképpen gondolkodik. És mindenkinek egy kicsit másképpen kellett elmagyarázni a dolgokat. És közben rájöttem a hiányosságaimra is. Valljuk be, rengeteget tanultam a tanítványaimtól! A dobolás szempontjából talán életemnek legdinamikusabb része volt ez az időszak. Akkoriban újságkihordásból éltem. A hajnali kelés és utána az egész napos tanítás nagyon fárasztó volt. SAMSUNGNehéz, de szép időket éltem át akkor, mindig szívesen fogok rá visszaemlékezni. Aztán a sors úgy hozta, hogy az iskolának be kellett zárnia.
Közben az én körülményeim is úgy hozták, hogy el kellett helyezkednem munkahelyen. Így már jóval kevesebb idő maradt a gyakorlásra, viszont ezt zenekarozással igyekeztem pótolni. Néhány zenekar, amelyekben hosszabb ideig közreműködtem, a teljesség igénye nélkül: Frottír Hamburger Group (Dire Straits jellegű dallamos rock), Machineast (etnorock), Quod Dixi Dixi (nagyon progresszív rock), Jimi Hendrix Memorial Band…
És lassan elérkeztünk a mához. Az idők folyamán sokat változott a szemléletem a zenéről, és ezen belül a dobolásról is. Megnyugodtam. Letisztulóban van minden, és a kép egyre tisztább lesz. Lassan megértem, hogy mi az, ami igazán fontos a zenében.
Tudom, hogy honnan jöttem, és hogy merre tartok.