Ebben a bejegyzésben ismét egy olyan fillel foglalkozunk, amelyben az első tizenhatodot lábdobon játsszuk , majd pedig a JBJBB kézrendet szólaltatjuk meg, egymás után háromszor. Az előző fillben a bal kezünkkel a pergődobot ütöttük, most viszont a lábcintányért szólaltatjuk meg. A jobb kézzel játszott hangokat üssük tom-tomokon és a pergőn. Olvasd tovább
Author: korompayzsolt
Doboktatás kezdőknek: lineáris groove nyolcadokkal 1.
A nyolcadokra épülő kíséretet úgy is megszólaltathatjuk, hogy a jobb kezünkkel csak akkor játszunk, amikor nem szólaltatjuk meg a lábdobot, vagy a pergőt. A játszott hangok sorrendje: láb, jobb kéz, bal kéz, jobb kéz. Az ilyen ritmusokat, amelyekben nem játszunk hangokat két végtaggal egyszerre, lineáris kíséreteknek nevezzük. Olvasd tovább
Funky groove 10.
Az előző bejegyzésben közzétett funky groove egy újabb változatában az ütem első felén nem változtatunk, de az ütem második felében az utolsó tizenhatodot a jobb kezünkkel a lábcintányéron ütjük, a bal kézzel játszott halk díszítőhang helyett. Olvasd tovább
Doboktatás kezdőknek: fill tizenhatodokkal 2.
A következő fillben két tom-tomon fogunk tizenhatodokat játszani. Az első két hangot szólaltassuk meg a középső, a következő kettőt pedig a legnagyobb tom-tomon. Ugyanúgy gyakoroljuk ezt a fillt is, mint az előzőt: először a kíséret negyedik negyedében szólaltassuk meg, majd úgy, hogy az ütem első tizenhatodján a crash-tányérra ütünk, majd úgy is, hogy minden második, illetve minden negyedik ütemben szólaltatjuk meg a fillt. Olvasd tovább
Fillek JBJBB kézrenddel 4.
A JBJBB kézrend használatával úgy is előállíthatunk együtemes filleket, hogy az első tizenhatodot játsszuk lábdobon, és ezután szólaltatjuk meg a kézrendet, egymás után háromszor. Először a jobb kézzel játszott hangokat üssük tom-tomokon, a bal kézzel játszottakat pedig a pergőn, hangsúlytalan ütésekkel. A videón látható példa csak az egyik a sokféle lehetőség közül, állítsunk elő ki továbbiakat is. Olvasd tovább
Doboktatás kezdőknek: kíséret tizenhatodokkal 2.
Gyorsabb tempóban könnyebb úgy játszanunk tizenhatodokat a lábcintányéron, hogy mindkét kezünket használjuk. Először üssünk egy hangot a jobb kezünkkel, és a jobb lábunkkal egyszerre, majd még egyet a ballal, majd ismét egyet a jobbal, végül egy negyediket is a ballal. Ismételjük ezt a négy hangot addig, amíg nem rontjuk el. Olvasd tovább
Funky groove 9.
Az előző bejegyzésben közzétett funky groove-ot sűrűbb hangzásúvá tehetjük azzal, ha a lábcintányéron nem csak nyolcadokat játszunk, hanem tizenhatodokat is. A videó egy olyan lehetőséget mutat be, amelyben az első hangsúlyos pergőütés után és a második előtt játszunk tizenhatodokat a nyolcadok helyett. Olvasd tovább
Doboktatás kezdőknek: fill tizenhatodokkal 1.
Játszhatunk olyan filleket is, amelyekkel nem töltjük ki az egész ütemet. Egy egyszerű variáció a következő: Üssünk két hangot a pergőre, és kettőt az első, vagy egy másik tom-tomra. Gyakoroljuk a fillt úgy, hogy egy kíséret negyedik negyedében szólaltatjuk meg, majd úgy, hogy az ütem első tizenhatodán a crash-tányérra ütünk, majd úgy is, hogy minden második, illetve minden negyedik ütemben szólaltatjuk meg a fillt. Olvasd tovább
Fillek JBJBB kézrenddel 3.
Ebben a bejegyzésben egy újabb olyan fillel fogunk foglalkozni, amelyik a JBJBB kézrendre épül. A kézrendet ismét háromszor játsszuk el, majd az utolsó tizenhatodot a lábdobon szólaltatjuk meg. Ebben a változatban a JBJBB kézrend első három hangját tom-tomokon, és a pergőn hangsúlyozva szólaltatjuk meg. Olvasd tovább
Doboktatás kezdőknek: kíséret tizenhatodokkal 1.
Ha a zene lassabb, akkor gyakran hallhatunk olyan kíséreteket, amelyekben egy ütem alatt tizenhat hang szólal meg. Ezeket a hangokat tizenhatodoknak nevezzük. Először üssünk egy hangot a jobb kezünkkel, és a jobb lábunkkal egyszerre, majd még hármat a jobb kezünkkel. Ismételjük ezt a négy hangot addig, amíg nem rontjuk el. Olvasd tovább