Triolák használatával nem csak kíséreteket játszhatunk, hanem filleket is. Ha két triolát, azaz hat darab hangot játszunk, akkor próbáljuk ki először azt, hogy dobonként két-két hangot játszunk. Először szólaltassuk meg a pergődobot, majd az első tom-tomot, végül pedig a másodikat. Először gyakoroljuk a fillt fél ütem kíséret után, majd úgy, hogy minden második ütemben játsszuk a fillt. Olvasd tovább
Author: korompayzsolt
Lapozzunk gumit! 15. rész: a Moeller-technika
Ebben a videóban a Moeller-technikával foglalkozunk. Ezt a technikát akkor használjuk, amikor gyorsan, vagy nagy hangerőn játszunk hangsúlyos és hangsúlytalan hangokat.
Kurzusok kezdő dobosok számára:
Tanuljunk dobolni! 1. rész
Tanuljunk dobolni! 2. rész
Online doboktatásról további információ: korompayzsolt@gmail.com Olvasd tovább
Lineáris groove tizenhatodokkal 1.
Tizenhatodok használatával is előállíthatunk lineáris kíséreteket. Az egyik előző bejegyzésben bemutatott kíséretet úgy változtatjuk meg, hogy a tizenhatodok első hangjait csak a lábdobon, illetve a pergődobon szólaltatjuk meg, a jobb kezünkkel viszont nem ütjük meg a lábcintányért. Először gyakoroljunk lassan, hogy ne rontsuk el a játszott hangok sorrendjét. Olvasd tovább
Lapozzunk gumit! 14. rész: hangsúlyozás triolákkal
Ebben a videóban egy és váltott kézzel játszott triolák hangjai közül hangsúlyozunk egyet, vagy többet.
Kurzusok kezdő dobosok számára:
Tanuljunk dobolni! 1. rész
Tanuljunk dobolni! 2. rész
Online doboktatásról további információ: korompayzsolt@gmail.com Olvasd tovább
Fillek JBJBB kézrenddel 7.
Az öt hangból álló JBJBB kézrend használatával előállíthatunk olyan filleket is, hogy a kézrend öt hangja után egy tizenhatodot a lábdobon szólaltatunk meg, majd a kézrendet még kétszer játsszuk el. Először próbáljuk meg azt, hogy a jobb kezünkkel a tom-tomokon játszunk, a ballal pedig a pergődobot ütjük, de halkan. A videó egy lehetőséget mutat be a sok közül. Olvasd tovább
Lapozzunk gumit! 13. rész: hangsúlyozás nyolcadokkal és tizenhatodokkal
Ebben a videóban egy kézzel játszott nyolcadok és váltott kézzel játszott tizenhatodok hangjai közül hangsúlyozunk egyet, vagy többet.
Kurzusok kezdő dobosok számára:
Tanuljunk dobolni! 1. rész
Tanuljunk dobolni! 2. rész
Online doboktatásról további információ: korompayzsolt@gmail.com
Olvasd tovább
Funky groove 12.
Az előző bejegyzésben közzétett funky groove egy újabb változatában az ütem utolsó tizenhatodán a bal kezünkkel nem a pergőt ütjük, hanem a nyitott lábcintányért. Ha ezt kényelmesnek találjuk, akkor üthetjük ezt a hangot a videón látható módon is: úgy, hogy a bal kezünkkel a jobb kezünk alatt ütjük a lábcintányért. Olvasd tovább
Lapozzunk gumit! 12. rész: hangsúlyozás negyedekkel
Ebben a videóban a hangsúlyozáshoz szükséges alapütésekkel ismerkedünk meg: a magas és az alacsony ütéssel, a leütéssel és a felütéssel.
Online doboktatásról további információ: korompayzsolt@gmail.com Olvasd tovább
Lapozzunk gumit! 11. rész: ritmusképletek triolák hangjaival
Ebben a videóban azokkal a ritmusképletekkel ismerkedünk meg, amelyeket úgy kapunk, hogy triolák hangjai közül egyet, vagy kettőt kihagyunk.
Online doboktatásról további információ: korompayzsolt@gmail.com Olvasd tovább
Lapozzunk gumit! 10. rész: a tizenhatod szünet és ritmusképletek tizenhatodokkal
Ebben a videóban megismerkedünk a tizenhatod szünettel és azokkal a ritmusképletekkel, amelyeket úgy kapunk, hogy négy tizenhatod közül egy, kettő, vagy három hangot kihagyunk.
Online doboktatásról további információ: korompayzsolt@gmail.com Olvasd tovább